Egy új lehetőség megáldása

Gyülekezeti nap Bobán - A Lakos Ádám Szereteszolgálat ünnepi indulása

Hosszú tervezések, egyeztetések végén született meg az az elhatározás, hogy az idei esztendőben a gyülekezeti életnek is új erőt adó szeretetszolgálatért adunk hálát évi rendes gyülekezeti napunkon.

Augusztus 14-én, a délelőtt 10 órakor kezdődő istentiszteletre sokan jöttek el Bobára, az evangélikus templomba, nem csak a faluból, hanem a környező falvakból is. A meglepően nagy létszámot az magyarázta, hogy ezen alkalmon adott hálát a jelenlévő gyülekezet, hogy július 1-jével elindulhatott, az immár önállóan is életképes Lakos Ádám Evangélikus Szeretetszolgálat.

Körülbelül egy évvel ezelőtt, néhány gondozónővel és gondozottal a nemescsói központú Sartoris Szeretetszolgálat kezdte meg itt működését, abban a reményben, hogy rövid időn belül a bobai rész önálló erőre kap, és le tud szakadni a nemescsói központról. Az igény, és a szolgálat egymásra találtak, és ma közel 35-40 km-es körzeten látja el a házi segítségnyújtás szolgálatát a Lakos Ádám Szeretetszolgálat 26 gondozónővel és 200 feletti gondozotti létszámmal.

A hálaadó istentiszteleten Gregerssen-Labossa György a Diakóniai Bizottság elnöke hirdette Isten igéjét, és iktatta be hivatalában Móroczné Kiss Györgyi megválasztott igazgatót és a gyülekezet lelkésze, Rostáné Piri Magda szolgálatával Horváthné Ovádi Nikoletta gazdasági vezetőt. Az igehirdető Mt 5,43-48 (Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket, hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak. Mert ha azokat szeretitek, akik titeket szeretnek, mi a jutalmatok? Nem ugyanezt teszik-e a vámszedők is? És ha csak atyátokfiait köszöntitek, mennyivel tesztek többet másoknál? Nem ugyanezt teszik-e a pogányok is? Ti azért legyetek tökéletesek, mint ahogy mennyei Atyátok tökéletes.") alapján tartott igehirdetésében kiemelte a szeretet fontosságát, súlyát, mely át hatja Jézus egész törvényértelmezését is. Ez a szeretet lett most Bobán kézzelfogható, igazán, fizikálisan is megnyilvánuló. És ezzel Boba a Kemenes-alja meghatározó, sőt példamutató településé vált, hiszen olyan emberek dolgoznak most együtt akik meg akarják élni nap, mint nap a felebarát szeretetét, és az ezzel összefüggő másikért élő szolgálatot, vagyis igazi, jézusi diakóniát.

Az ünnepi istentisztelet liturgiáját a Liturgikus Könyv alapján állította össze a gyülekezet lelkésze, melyben szépen megfért egymás mellett az iktatás, a prédikáció és az úrvacsora vétel, miközben mindannyian átélhettük, hogy az új keretek is ugyanúgy lehetőséget adnak, talán néha kifejezőbben is, az Isten dicséretére, és az iránta való hála kifejezésére.

A hálaadó istentisztelet úrvacsorával zárult, ahol gondozottak, gondozónők, gyülekezeti tagok egy közösségként élhették meg Isten megbocsátó és megtartó szeretetét.

Az ünnepi istentisztelet után több, mint 100-an maradtak együtt a parókia kertjében közös ebédre, és kötetlen beszélgetésre.

További képek a képgalériában.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. augusztus »
augusztus
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031