Ifihétvége - itthon - otthon

 

A tavalyi évben már elindult a "Kis"-Ifi, mely a fiatalabb korosztály tagjaiból tevődik össze a 8. osztálytól 11 osztályig.  Hetente találkozunk pénteken, éneklünk, beszélgetünk, játszunk, étkezünk, áhítatot tartunk, egyszóval: egyházi keretek között érezzük jól magunkat.

Felmerült annak az igénye, hogy, jó lenne egy közös programot szervezni valahová, mint régen a "Nagyokkal" elutazni, és eltölteni egy estét közösen valahol. Aztán jött a nagy ötlet: miért nem tartjuk meg ezt itthon az Otthonban? "Hely van, konyha, vizesblokk van, akkor miért is ne?"

Így október 11-én, pénteken este 6 órakor kezdtük el az egész estés ifit. Miután mindenki összegyűlt játszottunk egy jót, melynek lényege a közösség megélése, az önkéntes segítségnyújtás volt - készülve a másnapi "72 óra kompromisszumok nélkül" programra -, majd következett a várva-várt vacsora. A terített asztal mellé 16-an ültünk le, ahol megbeszéltük a szombati nap programját, elvégezendő munkákat. A vacsora után közös éneklés vezette fel az áhítatot, mely után a karaoke-est következett. Késő éjszakáig folyt a dalolás, majd a nagyterembe leterített matracokon tért nyugovóra a kis csapat.

Szombaton az ébresztő után kiadós reggelivel kezdtük a napot, hogy legyen erőnk az önkéntes munkához a parókia- és a templomkertben. 

A hétvége programja ebéddel zárult, ahol már gyülekezetünk felnőtt tagjai közül is részt vettek.

Köszönet minden segítőnek és ifjúsági tagnak ezért az együtt töltött időért.

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930