Tamás mise

Tamás mise. A fiatalok legkedveltebb istentiszteleti formája. A Tamás misék általában ritkán vannak, és többnyire az egyházmegye más és más gyülekezetében. Idén ősszel (2010. október 15. 18.00) Celldömölkön került sor a megrendezésére. Ez nagyon jó volt nekünk is, mert ez a közösségi program is összekovácsolta alakuló ifinket. - Rosta Izabella írása

 

Egy Tamás misén általában ifjúsági énekek szólnak, amit mi is énekelhetünk, most a kőszegi ifi zenészeiből állt össze a „banda”. A Tamás mise egy komplett istentisztelet úrvacsoraosztással, melyet interaktiv programok tesznek színessé.

Lehetőség van gyertyagyújtásra valamiért vagy valakiért, egyéni áldás kérésére, ahol megkérdezik tőlünk, hogy mire kérjük Isten áldását, majd áldást kapunk. A keresztség emlékeztetőjén, egy lelkész vízzel keresztet rajzol a fejünkre, és újra elhangzik a missziói parancs. S mindezeken túl lehetőség van imádságok írására is, ki színes lapon teszi ezt, ami azt jelenti, hogy az istentisztelet végén az általános könyörgő imádságban mindenki előtt felolvasásra kerül, ki fehéren, amit pedig a Tamás misék szervező csapata imádkozik el közösen..

Az istentisztelet keretében úrvacsorára is sor kerül. Több lelkész osztja, és a templom több helyszínén, hogy kissé megbontsák a tömeget.

A celldömölki együttlét végén pedig az egyházmegye különböző gyülekezeteiből érkező ifjúsági csoportoknak szerveztek ismerkedő estet. Volt süti, szendvics, tea mi egy más… Nagyon jó játékokat játszottunk, bár sajnos meg volt mindenkinek az a rossz tulajdonsága, hogy csak a saját ismerőseivel, barátaival beszélgetett. Ettől függetlenül mind nagyon jól éreztük magunkat!

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2020. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30