Egyházközségünk története

A reformáció előtti idők

A kezdetek

Szívet, lelket gyönyörködtető az a hely, ahol ez a kis település fekszik. Vas megye keleti kapujában, a Kisalföld déli szegletében, két gyönyörűséges tanúhegy: a Somló és a Ság hegy között, a Marcal folyó medencéjében helyezkedik el Boba. Nem csoda, hogy már a kora vaskorban (Kr. e. 500 körül) is laktak itt emberek. Ezt bizonyítják azok a régészeti leletek (lándzsahegyek, cserépedény-töredékek), amelyeket a Kismezőnél feltárt tumulusokban találtak.

A község eredete a XIII. századra nyúlik vissza. A hagyomány szerint azt a területet, ahol Boba község fekszik, a hozzá tartozó földekkel együtt IV. Béla király ajándékozta hősi tetteiért egy Babai nevű vitéznek. Az ő nevéhez fűződik Boba község keletkezése.

Ekkor már létezett a jelenlegi falu határában fekvő, a középkorban elnéptelenedett Vadászüllés nevű község, és ősi temploma. Ez a templom, melyben valószínűsíthetően Huszár Gál evangélikus lelkészt, nyomdászt, énekköltő reformátort 1512 táján keresztelték, az 1890-es években igencsak roskatag állapotban, de még létezett. Vadászüllés község XVI. századi elnéptelenedése után még évszázadokig szolgált a templom Boba, Nemeskocs és Izsákfa evangélikusainak istentiszteleti helyül, míg a XX. században végleg az enyészeté lett és ma már csak egy gödör emlékeztet egykor volt helyére.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. április »
április
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930