Egyházközségünk története

Az elnyomás időszaka

1730-tól a Türelmi Rendeletig

1730-tól intézményesen megindult az egész országban a protestáns üldözés, így Kemeneslján is. 1731-ben ún. artikuláris (bejegyzett) helyeket jelöltek ki, ahol, és csakis ott, az evangélikusok hitüket gyakorolhatták. Vas megyében két ilyen hely volt Nemesdömölk (ma Celldömölk) és Nemescsó. A megyében létezõ, minden más gyülekezettõl templomot, paplakot, iskolát ha nem ment szép szóval erõnek erejével vettek el. Bobán sem volt ez másként. 1731. júniusában bizottságot hoztak létre, melynek tagjai az alispán, szolgabírák, megyei esküdtek valamint egy szerzetes voltak. Õk lettek volna hívatva arra, hogy Bobára jöjjenek és elõször a paplakot, majd pedig a vadászüllési templomot elvegyék. A követeket a paplak udvarán népes gyülekezet (nemes, jobbágy, férfi, asszony) várta, kaszával, dorongokkal felfegyverkezve és bizony nagy elszántsággal álltak ellen a követelésnek, hogy adják át a paplakot. A küldöttség tovább is indult Kocs felé, a vadászüllési templom irányába, mire azonban odaértek már ott is várta õket az elõbbi sereg és talán még nagyobb elszántságot mutattak. A templom átadására való felszólításra válaszul elmondták, hogy õk a királyhoz folyamodtak vallásuk szabad gyakorlása érdekében, és amíg a folyamodványra a válasz meg nem érkezik, addig a templomról nem mondanak le. A követeknek dolguk végezetlen kellett odébbállniuk. A templom, a paplak az evangélikusok kezén maradt, de sajnos nem sokáig. 1731 szeptemberében aztán mégis elvették a templomot és attól kezdve a katolikusok használták a vadászüllési templomot egészen addig, amíg még állt. Plébános Alsóságról járt, egyre ritkábban, misézni, majd egyre romosabb lett. Teteje beroskadt, fala omladozni kezdett és már teljesen használhatatlanná lett. (Köveit a nemeskocsi katolikus iskola építésekor használták fel.)

Evangélikus eleink nem tehettek mást, mint annyi más gyülekezet ebben az idõben, hogy Nemesdömölkre jártak templomba. Odavitték gyermekeiket keresztelni, konfirmálni, házasságukra ott kérték Isten áldását és ha nem akarták, hogy a katolikus pap végezze szeretteik ravatala mellett a szolgálatot, akkor még bizony halottaikat is bevitték Dömölkre. Így ebben az idõben a nemesdömölki paplak udvarán nem ritkán 6-8 ezer ember hallgatta Isten igéjét, hiszen a templom csak 1743-ban épülhetett meg.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2018. november »
november
HKSzeCsPSzoV
1234
567891011
12131415161718
19202122232425
2627282930