Egyházközségünk története

Az újjászerveződő gyülekezet

1783-1784 - A templomépítés

A szabadság évei voltak ezek. Lelkipásztoruk Lakos Ádám Ajkáról került Bobára 1783-ban. Elsõ dolguk azonban mégsem a templomépítés volt, mert még 1782-ben tanítólakást és iskolát építettek. Bizonyára sok minden elõ volt készítve, mire Lakos Ádám megérkezett. Az õsök pontosan tudták a fontossági sorrendet: mindenek elõtt iskolát kell építeni, hogy a nebulók tanítása minél hamarabb elkezdõdhessen. Nem mondták azt, hogy építsük föl a templomot, legyen minél szebb, aztán majd, ha lesz megint egy kis pénz, jöhet az iskola. Nem, õk azt mondták: elõször az iskolát, mert a gyerekeket tanítani kell, hogy felelõs felnõtt tagjai lehessenek a gyülekezetnek, majd pedig ezután nagy erõvel és lelkesedéssel fogtak hozzá a templomépítés megszervezéséhez.

Minden jel szerint kiváló képességű, missziói lelkületű ember volt Lakos Ádám. Nemcsak anyagilag, de lelkileg is fontosnak tartotta felkészíteni a gyülekezetet a templomépítkezésre. Kibérelték a Takácsiban lakó Gyõrffy László pajtáját, ami elég nagy volt ahhoz, hogy ott a gyülekezet vasárnapról vasárnapra együtt legyen Isten igéjének hallgatására. Kezébe vette a templomépítés munkáját is, és buzgó adakozásra szólította fel híveit. 1783. április 9-én kötelezvényt írtak alá egy Szombathelyrõl érkezett küldöttség elõtt, melyben 1727 forintot ajánlanak fel "templom és más szükséges épületekre". A Helytartótanács az építési engedélyt 1783. augusztus 4-i keltezéssel megküldte, az okmány kézhezvételekor a hívek azonnal megkezdték az építkezés munkáit. Szorgalmas, kitartó, saját munkájukat felejtõ emberek fáradozásainak eredményeként 1784. augusztus 15-én, Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap templomszentelési ünnepet ülhettek. Perlaky Gábor szuperintendens felszentelte a templomot.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
2019. július »
július
HKSzeCsPSzoV
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
293031