Egyházközségünk története

Élet az új évezredben

2001-től

A templom renoválása is égetõvé vált. Néhány nagyobb, kifejezetten a templomfelújításra szánt céladomány arra késztette a presbitériumot, hogy Alapítványt hozzon létre. A Bobai Evangélikus Templomért Alapítvány 2001. január 6-án kerül bejegyzésre a Vas Megyei Bíróságon és ettõl a naptól megkezdte gyûjtõ munkáját. Jöttek is az adományok 2002 adventjén több mint 3 millió Ft az Alapítvány vagyona. Ez a pénzösszeg elégséges arra, hogy a gyülekezet kiemelt beruházásként az Országos Egyházhoz forduljon a hiányzó összeg kiegészítéséért, és ígéretet is kap 6 millió Ft építési segély kifizetésére.

2002 december 10-én súlyos megrázkódtatás érte a gyülekezetet, amikor leégett a paplak és a tûz martalékává lett az épület nagy része és benne a lelkész család ingóságai. Isten különös kegyelme, hogy a tûz nem érte az irodát, így a gyülekezet iratai nem sérültek. Példamutatóan fogott össze a község apraja nagyja a károk enyhítésében, majd helyreállításában. A gyülekezet a lelkészlakás felújítására az Országos Egyháztól, a biztosítótól, valamint az országszerte evangélikus gyülekezetekben meghirdetett gyûjtésbõl jutott anyagiakhoz. Így a 2003. év az építkezések éve volt. Az év nyarára elkészült a paplak teljes felújítása, õszre pedig készen lett a templom felújítás is kívül belül.

A templom és paplakszentelés ünnepét 2004. április 25-én Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnapon tartottuk Ittzés János a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület püspökének szolgálatával, mint egy 400 tagú gyülekezet részvételével. Felemelõ és sokáig emlékezetes ünnepe volt ez a gyülekezetnek.

Meg kell említenünk ezen a helyen, hogy 2002, 2003 és 2004-ben is indítottunk csapatokat az Országos Hittanverseny megyei fordulóira. 2002-ben a kicsik (2-3. osztályosok) csapata a megyében elsõ helyezettként tovább jutott az országos fordulóra és Aszódról a 4. helyezést hozták el. 2003-ban a kicsik (1-3. osztályosok) és a középsõ korosztály (4-6.) csapata nyert megyei elsõ helyezést, és az országos versenyen mindkét csapat 2. helyezést ért el. 2004-ben a kicsik (1-3. osztályosok) a középsõk (4-6. osztályosok) valamint a nagyok (7-8. osztályosok) valamennyien elnyerték a megyei elsõ helyezést. Az országos versenyen a kicsik 3., a középsõk 5. és a nagyok 9. helyezést értek el.

Vagyis látjuk, hogy amíg a felnõttek a gyülekezeti épületek szebbé tételével foglalatoskodtak, addig a kicsinyek is megtették a magukét a gyülekezet jó hírének öregbítésében.

Közel ezer esztendõt tekintettünk át, amikor Boba és a Bobai Evangélikus Egyházközség történetét nyomon követtük. Lám így vezette Isten az õ népét nemzedékrõl nemzedékre a kicsiny kemenesalji faluban. Legyen érte neki dicsõség és hála.

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. március »
március
HKSzeCsPSzoV
123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031