Hálaadás - 230 éves a templom...

„A templomi csendben telik a lélek. A templomi csendben a szívek mesélnek.” (Halász István: A Nagytemplomban) Ha 2014. augusztus 24-én az összegyűlt közel száz ünneplő mesélni kezdett volna, akár egy könyvet is megtöltöttek volna az emlékek, élmények, melyek a jelenlévőket a bobai evangélikus templomhoz kötik. (szöveg: Gulyásné Vass Veronika)

Szentháromság ünnepe utáni 10. vasárnap délelőtt 10 órakor ünnepi, hálaadó istentisztelettel emlékeztek meg a hívek a bobai evangélikus templom felszentelésének 230. évfordulójáról. Rostáné Piri Magda lelkész emlékező szavaiban kihangsúlyozta az összefogás, a hit erejét, melynek köszönhetően 1784-ben Perlaky Gábor szuperintendens felszentelhette a templomot. Ennek a közös erőnek a segítségével újulhatott meg a gyülekezet úrvacsorai felszerelése is, melyet a hívek birtokukba is vehettek az úrvacsoraosztáson. A meghitt, ünnepi alkalmat Győrffy István tanár úr orgonajátéka tette még felemelőbbé.

Az istentisztelet után rövid közgyűlés keretében Szolnoki András felügyelő köszöntötte a megjelenteket, majd egy másik, nagyon fontos évfordulóról emlékezett meg. Rostáné Piri Magda 30 éve szolgál a bobai evangélikus egyházközségben. Beszédében méltatta az esperes asszony szolgálatához kötődő legfontosabb történéseket, többek között a kemenespálfai templomépítést, a nemeskocsi gyülekezeti ház, a bobai otthon, a bobai parókia és a templom, a nemeskocsi templom felújítását, az új gyülekezeti terem elkészültét.
 

A felügyelő úr átadta a bobai, nemeskocsi és kemenespálfai hívek adományaiból elkészült meglepetés ajándékot, egy Luther-kabátot, egyben esperes asszony lelkészi hivatásának további folytatásához erőt, egészséget, állhatatosságot, kitartást kért Istentől.
 

Az ünneplők szeretetvendégség keretében szelték fel a 230. évfordulóra készült tortát és elevenítették fel a közös emlékeket, melyek a templomhoz és Rostáné Piri Magda esperes asszony 30 éves szolgálatához kötődtek.


Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2024. május »
május
HKSzeCsPSzoV
12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031