Tudom, hogy erős csapat lesztek...

Y’s Men napot tartottak Bobán - Móroczné Kiss Györgyi írása

 

A bobai evangélikus templomban 2011. október 15-én, istentisztelet keretében került sor Kemenesaljai Y’s Men Klub Közhasznú Egyesület tagjainak hivatalos felavatására.

A rövidke bejelentés, és annak jelentősége azt gondolom nagyon kevesek számára érthető, hisz a Y's Men mozgalom, Magyarországon – Vas Megyén kívül - nem igazán ismert.

Egy olyan karitatív, önkéntes, világot átfogó szervezetről van szó, amely pártfogolja, támogatja a fiatalokat, a szociálisan rászorulókat. Keresztény értékrend alapján segítséget nyújt a szükséget szenvedőknek, vagy az azokkal foglalkozó intézményeknek.

Egykor azok a felnőtt korú férfiak alapították, akik kinőttek ugyan az ifjú korból, mégis szerettek volna továbbra is együtt maradni, tevékenykedni, (innen a Y's Men elnevezés) később nők is csatlakoztak hozzájuk.

Magyarországon a harmincas években működött egy ilyen szervezet, ami aztán másfél évtized után az akkor kialakult politikai helyzet miatt megszűnt.

Hazánkban elsőként Szombathelyen alakult meg ismét „Y's Men Klub Egyesület Szombathely” néven 1997-ben, majdnem tizenöt éve, Őket követte a 2001. májusában a Y's Men Club Savaria.

A két szombathelyi klub után Vas megyében és Magyarországon harmadikként alakult meg a Kemenesaljai klub, és vált egy olyan szervezet tagjaivá mely a szeretetszolgálat eszméjének elkötelezetten gondolkodik és cselekszik, melynek mottója a következő:

Elismerni a kötelességet, mely minden joggal együtt jár.

 Alapelvei pedig:

 „A Ys Men Klubok Nemzetközi Szövetsége egy, az egész világra kiterjedő testvéri közösség. Szövetség, melynek tagjai bár különböző hitvallásúak, Jézus Krisztus tanításához híven kölcsönös tisztelettel és szeretettel tevékenykednek, hűségesek a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) iránt és aktív szolgálatukkal arra törekednek, hogy támogassanak, illetve létrehozzanak egy olyan irányítást, mely egy jobb világ felépítéséért harcol az egész emberiség javára.

 „Krisztus tanítására alapozni azt jelenti, hogy a klubtagok igaznak fogadják el Jézus Krisztus tanítását, és ezen elfogadás alapján készek az ő szavai szerint élni és cselekedni. Krisztus tanítása adja azokat az irányelveket, melyek alapján a klubtagok döntéseket hoznak, mindennapi életüket szervezik, vagy amelyek alapján a klubok önállóan illetve egy nagy nemzetközi szervezet sejtjeiként működnek.”

 A 2011. május 5-én alakult egyesületünk csatlakozott a nemzetközi Y’s Men egyesületekhez, és a Dán régióhoz tartozik. A nemzetközi avatási ünnepség egész napos program részeként zajlott, melyen részt vettek a régió vezetői is Dániából. A klub igyekezett külföldi és hazai vendégeinek bemutatni a helyi értékeket. A délelőtt 9 órakor kezdő program keretében Rostáné Piri Magda esperes asszony a bobai evangélikus gyülekezet és templom történetét ismertette, őt követte Szelestey László aki Kemenesaljáról és a település történetéről tartott előadást. 

Boba polgármestere, Szabó Ferenc kíséretében a helyi iskolát látogatta meg a vendégsereg. Az iskola történeti kiállítást - melynek házigazdája Szabóné Kolostori Mária volt - külföldi vendégeink érdeklődéssel, és jókedvvel szemlélték.

A falu elöljárói kedves meglepetést készítettek elő a vendégeknek, akik így pálinka kóstolás mellett ismerhették meg a település és a Kemenesaljai kistérség szépségeit, fejlődését.

A gasztronómiai ismerkedés a Ság-hegyen folytatódott borkóstolással és magyaros ételek fogyasztásával. Természetesen a kráter megtekintése sem maradhatott el.

A nap végén, az öt órakor kezdődő istentisztelet keretében került sor hivatalos avatási ünnepségre, melyen részt vettek, dán és szlovák vendégeink mellett a szombathelyi klubok delegációi is.

A klubtagok fogadalomtétellel ismerték el magukénak a nemzetközi szervezet célkitűzéseit, melyek a következők:

  1. Elsősorban a Keresztény Ifjúsági Egyesület (KIE) segítő szervezeteként működni.

  2. Segíteni minden más, támogatásra érdemes szervezetet.

  3. Tartózkodni a pártpolitikától és méltányosságra buzdítani polgári és nemzetközi ügyekben.

  4. A tagságot folyamatosan tájékoztatni illetve bevonni vallási, polgári, gazdasági, szociális és nemzetközi ügyekbe.

  5. Jól működő testvéri közösséget építeni.

  6. Támogatni a szervezet nemzetközi, térségi és regionális projektjeit.

 A klubhálózat kitűzőjét a tagoknak az anyaklubnak jelölt Savaria Y’s Klub tagjai tűzték fel.

 Az avatási ünnepség helyi tehetséges fiatalok koncertjével zárult, a nemrég felújított orgonát Németh László szólaltatta meg, csellón Rádli Ramónát hallhattuk.

 A rendezvényt záró fogadáson természetesen az ifjúsági kör tagjai és részt vettek, és lelkesedésükkel, sugárzó tekintetükkel, elevenségükkel megteremtették a teljességet.

 Mert mit is jelent YsMen tagnak lenni?

Ys Man-nek lenni annyit jelent, mint idealistának lenni.

Ys Man-nek lenni annyit jelent, mint hűségesnek lenni a Keresztény Ifjúsági Egyesülethez (KIE). Támogatni az ifjúságot.

Ys Man-nek lenni annyit jelent, mint egy egész világban gondolkodni. (Európa, Ázsia, Afrika és Amerika számos országában és városában vannak Ys Men testvérklubok.)

Ys Man-nek lenni annyit jelent, mint elismerni azt a kötelességet, mely minden joggal együtt jár.

Ys Man-nek lenni annyit jelent, mint lelkesen aktívnak lenni.

 A vendégek az ifjúsági munka mellett üdvözölték szeretetszolgálatunk létrejöttét is hisz mint mondák az egész világon fontos a diakónia és az empátia.

 A Dán Régió Elnöke, - aki Jeruzsálem helyett választotta, kis településünket - csak ennyit mondott: Tudom, hogy jó és erős csapat lesztek!

 

Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek
« 2019. September »
September
MoTuWeThFrSaSu
1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
30